Megújultunk!

Üdvözöljük új honlapunkon. Bízunk benne, hogy itt még könnyebben megtalálja a Csodák Világa Budapesten kirándulással kapcsolatos fontos tudnivalókat, érdekes információkat.

Kezdetek


2001-ben egy baráti beszélgetés során jött az ötlet: csináljunk valami közös programot, dolgozzunk együtt. Bár a Tropicarium és a Csodák Palotája minden ízében két teljesen különböző tevékenységű, felfogású, fenntartású intézmény, mégis találtunk valami közöset magunkban: mindkét helyen olyan lelkes, az intézményt magukénak érző kollégák dolgoznak, kiknek elsődleges célja, hogy minél több látogatót vonzanak a kiállításukra. Ezek a látogatók pedig mindkét helyen a gyerekek voltak, akik többnyire szervezett formában, osztályukkal és az őket kísérő pedagógusokkal érkeztek. Hol ide, hol oda. Ezt bizonyította az a sok telefon, mely így kezdődött: Jó napot kívánok! Szeretnénk önökhöz bejelentkezni, a Csodák Palotájába megyünk először, aztán Önökhöz, de nem tudjuk pontosan mikor érkeznek, mert ...

Csodák Palotája


A világ érdekes. Látványos, szórakoztató, közérthető és átélhető módon mutatjuk be a természet törvényeit, a fizika csodálatos és meghökkentő világát - nem csak gyermekeknek. Interaktív tudományos kiállításunk feledhetetlen élményt nyújt az egész családnak. ...

TÖLTŐDJ FEL! Aki eljön hozzánk, elmerülhet a természettudományok, a játék, a szórakozás világában. Játssz, tapasztalj, tanulj! -ezzel invitálunk mindenkit.
Töltődj fel!
A feltöltődés ezúttal szó szerint is értendő, megújult kiállításunkon nem csak izgalmas és tanulságos szórakozást kínálunk látogatóinknak, hanem új bemutatóeszközeink segítségével elektromosan is feltöltődhetnek - persze, csak módjával. A hatalmas Tesla transzformátor mellett a szintén jókora Jákob lajtorjája és Van de Graaff generátor által keltett elektromos jelenségeket közvetlenül tapasztalhatják meg.
S akinek mindez nem elég, emelkedjen velünk! További, különleges  újdonságaink az emelkedés élményét nyújtják: a beszédes nevű Münchausen-emelő, az Óriás jojó, a Csatolt hinta mellett hőlégballon-modell is működik, de lőhetnek légágyúval is...

Tropicarium

A Tropicarium létrehozásának ötlete egy 30 éve Svédországban élő magyar üzletember, Farkasdi Károly fejében fogalmazódott meg, aki előbb saját állatkereskedést vezetett majd önálló kiállításokat szervezett és ennek bevételeiből hozta létre az első ilyen jellegű intézményt Kolmardenben.

1998-ban tárgyalásokat kezdett a Campona Bevásárlóközpont beruházóival annak érdekében, hogy a még csak tervezőasztalon lévő központba egy hasonló jellegű szórakoztató parkot működtessenek...
Mi is az a Csodák Világa Program?

Kaland, élmények, változatos szórakozás egy kiránduláson!

Továbbra is a programok színes választékával! Játékos környezeti nevelés, biológia a Tropicariumban, könnyed fizikai és matematikai törvényszerűségek a Csodák Palotájában, általános iskolásoknak és az érdeklődő középiskolásoknak.

 részletek »
Jelentkezési Lap kitöltése
Kérdőív letöltése
 Bemutatkozó:
 Sáróy Krisztina
  • Írja be nevét, email címét, és kattintson a Küldés gombra.
  • Ha le szeretne íratkozni, válassza a leíratkozás opciót.
E-mail: 
felíratkozás
leíratkozás 

 
   [ főoldal  l  elérhetőségek ]
by xGraFiX