|  |  | | Tropicarium |  |  |
 |
 | A TROPICARIUM TÖRTÉNETE, CÉLJA EREDMÉNYEI A Tropicarium ötlete egy Svédországban élő magyar üzletember, Farkasdi Károly nevéhez fűződik. Ő és családja hozta létre 1990-ben Kolmardenben és 2000-ben Budapesten az első ilyen jellegű intézményt, ők fejlesztették ki és valósították meg azt az egyedülálló tartalmat, melyet a Tropicarium képvisel. A kiállítás ötvözi magában a hazai halak, a trópusi esőerdőben élő állatok, és a tengerek, óceánok mélyében lakók életének bemutatását. Mindezen állatok köré az eredetihez teljesen hasonló környezetet varázsoltak, hogy mind az állatok, mind az őket megcsodálni vágyó látogatók jól érezzék magukat. 1999 szeptemberétől, 8 hónapig zajlott az intenzív építő munka, hogy Budapest peremén, a Campona Bevásárlóközpont impozáns épületében 2000. május 26.-án megnyithassa kapuit Közép-Európa legnagyobb tengeri akváriuma, a közel 3000 m2-en elterülő a Tropicarium Óceanárium. Ez idő alatt több száz tonna betont, vasat építettek be és elhelyezték a zavartalan működést biztosító, speciális csúcstechnológiával rendelkező szűrő- és tisztítóberendezéseket, és számítógép rendszereket is. A belső dekoráció legnagyobb részét saját kezűleg készítették és helyezték el a Tropicariumban dolgozó szakemberek. A Tropicarium falai között több száz fajta állat és burjánzó növény kapott helyett. Az állandó kiállítás keretében 8 teremben csodálhatók meg -többek között- a szabadon repkedő egzotikus madarak, az indákon ugráló selyemmajmok, a trópusi esőben ázó aligátorok, a komótosan mászkáló sarkantyús teknősök, és a lenyűgöző látványt nyújtó akváriumokban úszó színpompás halak ezrei, amelyek származási helyüket tekintve a világ minden tengerét képviselik a magyar látogatók előtt. Szeretnénk, ha visszatérő látogatóink mindig találnának valami újdonságot, ezért folyamatosan bővítjük, változtatjuk az állatállományt, egy-két újabb akváriummal, terráriummal bővítjük a kiállítást. Folyamatosan dolgozunk az információs rendszer még jobb áttekinthetőségéért és igyekszünk az interaktív kommunikációs kapcsolatot széles körben megvalósítani. Fő célunk a természet szeretetére, megbecsülésére és a szabadidő hasznos eltöltésére való nevelés. Törekvésünk, hogy minden ember megérezze, milyen értékek léteznek Földünkön és mennyire fontos, hogy ne tegyünk kárt bennük. Bízunk benne, hogy felejthetetlen élményben lesz részük kiállításunk megtekintésekor. Rendkívül büszkék vagyunk rá, hogy a megnyitás óta eltelt közel 4 év alatt több mint kétmillió látogatónk volt a Tropicariumban, akik legnagyobb többsége elégedett volt a látvánnyal. MAGYAR FAUNA A Tropicarium a világ más tájain épült akváriumoktól eltérően arra is vállalkozott, hogy a hazai halakat is elérhető közelségbe hozza a látogatókhoz. Apró halak és kapitális példányok is láthatók az álló- és folyóvízi élővilágot bemutató, a halak eredeti lakóhelyével szinte megegyező vizekben. Különleges látvány a szabadtéri medence melynek partjáról szomorúfűz ága hajlik a vízbe. Nyáron nyomon követhetjük a az ívási időszakot ill. az ikrák lerakását. Télen - ha elég hideg van - beleshetünk a jégpáncél alá. A mozdulatlan vízben téli álmukat alusszák, azaz "elvermelődnek" a tavak néma lakói. MAJMOK, LEGUÁNOK A fákon pihenő zöld leguánok a régi idők dinoszauruszaira és a mesék képzeletbeli sárkányaira hasonlítanak. Többnyire mozdulatlanul ülnek a legmelegebb helyeken, hisz legjobban a 25-30 Co-os hőmérsékletet kedvelik. Szemfülesnek kell lenni, hogy az esőerdő lakóit, a világ legkisebb majmocskáit, a kb. 15-20 cm nagyságú selyemmajmokat felfedezze a látogató. Ezek a tenyérnyi kismajmok, a gyermekek kedvencei, nagyon fürgék és ügyesek. Ha úgy tartja kedvük, óvatosan emelik ki kezünkből a táplálékot. Mellettük élnek a mókás fehérpamacsos selyemmajmok is, akik nevüket a fülükön lévő világító fehér szőrcsomóról kapták. KÍGYÓK, MADARAK Tágas terráriumokban színpompás kígyók laknak. A megfelelő életkörülményekről tanúskodik az, hogy 2004. májusában szalagos tigrispiton szaporulat keletkezett. Akkor négy kis kígyóval gyarapodott a Tropicarium népes állatállománya. MADARAK A Tropicariumban élő madarak szabadon repdesnek a látogatók feje felett. Népes csapatuk állandó csiviteléssel tölti meg a termet. A vöröscsőrű tokók annyira szelídek, hogy táplálékért bármikor hajlandók leereszkedni. A színpompás fényseregély már másodszor költ a maga készítette fészekbe. Az égszínkék arapapagáj pár nagy hangzavart képes létrehozni, ha éppen veszekedni támad kedvük. Csőrük annyira fejlett, hogy az apró amerikai mogyoró tokjából is boszorkányos ügyességgel hámozzák ki a magvakat. A Tropicarium legújabb látványosságai a rendkívül tréfás beók, melyek játszi könnyedséggel utánoznak bármilyen jellegű hangot. ALIGÁTOROK, ESŐERDŐ A Tropicarium különleges látványossága az a kis őserdő darab, melyet a látogatók szeme elé varázsoltak a Tropicarium létrehozói. A negyedóránként eleredő langyos, trópusi eső, a villámlás és mennydörgés valóban azt a képzetet kelti, mintha egy érintetlen, fülledt őserdőben az aligátorok felett átívelő fahídon állnánk. A békésen elnyújtózó aligátorok veszély esetén vagy zsákmányszerzéskor igen gyorsan mozdulnak. Az aligátorok felső álkapcsának fogai kívülről illeszkednek az alsó álkapocs fogaihoz, ezért mindig láthatóak és ezért (is) tűnnek olyan félelmetesnek. A Missisipi aligátor éjszaka főleg halakra és úszó madarakra vadászik, különösen fényérzékeny szemeinek segítségével. A Tropicariumban élő közel 2.4 méter hosszú aligátorok hetente kétszer esznek a nekik felkínált halakból. A medencében több száz díszponty kíséri az úszó aligátorokat. Ezeket a halakat örömmel etetik a Tropicariumba látogató gyerekek. ROVAROK, TEKNŐSÖK, BÉKÁK Talán azért is van szükség a hüllő- és rovarházra, mert az emberek nagy része irtózik ezen állatok többségétől, a pókoktól, békáktól különösen. Viszolygásuk és félelmük elsődleges oka az, hogy nem ismerik eléggé ezeket az állatokat. Ha az üveg búrák alatt lakó különös formájú, színű teremtményeket alaposan szemügyre veszik és a legfontosabb tulajdonságaikról az ismertető szövegből értesülnek, máris barátságosabbnak látják őket. A terráriumokban számos békafajt mutatunk be, amelyek közül különösen érdekesek a színpompás nyílméregbékák, amelyek nevüket az általuk termelt, és az állatvilágban ismert egyik legerősebb méregről kapták. A sarkantyús teknős a 3. legnagyobb szárazföldi teknősfajta. Ha nem háborgatják, akár 180 évig is elélhet. Ugyanitt találhatók kistermetű hüllők, a sisakos baziliszkusz, a kaméleon, a gekkók, amelyek a dél-amerikai és ázsiai trópusi erdőkből származnak. ÉDESVIZI AKVÁRIUMOK Az édesvízi akváriumok a már jól ismert, ún. hobby halakat is bemutatják. Az édesvízi halak nagyon kedvelik a környezetükben élő zöld növényeket, ezért az akváriumok csodás, mesebeli kertekre emlékeztetnek. Megtalálhatók itt a félelmetes ragadozók hírében álló piranják , a delfinfejű halak, a sárga ás vörös színű diszkoszhalak, a kecsesen úszó vitorláshalak. A különleges szájköltő halak Afrika nagy tavaiból, a Tanganyikából, a Malawiból és a Viktóriából származnak. A hatalmas guramik és macskacápa halak többnyire Ázsia tavaiban élnek. Tanganyika és Malawi tó A Tanganyika tó 650 kilométer hosszú, 80 kilométer széles, Kelet- Afrikában található második legnagyobb, a Földön pedig a hatodik hegnagyobb tó. Kialakulása körülbelül 2-4 millió évvel ezelőttre tehető. A benne élő állatvilág ( elsősorban a halak) rengeteg variációt produkált egyes fajokon belül. Ez evolúciós szempontból igen jelentős, mivel később ezek az alfajok fajszintre emelkedhetnek A Malawi-tó szintén híres az itt élő számtalan sügérfajról. Szintén Kelet-Afrikában található. Nyassza -tónak is nevezik. Területe 30 ezer négyzetkilométer, mélysége 704 méter. A tófenéken a vulkáni kitörések sem ritkák, az itt található tűzhányók miatt. Innen ered az a megállapítás, hogy a tó néha "füstöl". A halfajok kialakulásának evolúciós menete megegyezik a Tanganyika tóéval. TENGERI HALAK A Tropicariumban látható színes és változatos formájú halak többsége a korallzátonyokról származik. Az egyik legszebb akváriumában számos korallt, élőkövet, anemónát, víziuborkát, tengeri csillagot látni, melyek békés szimbiózisban élnek a közöttük rejtőzködő színpompás halakkal. A Tropicarium talán legmókásabb halai, a narancsszínű csíkos bohóchalak. Szüntelen és szertelen mozgásukkal jókedvre derítik a látogatókat. A murénák naphosszat időznek kedvenc helyükön, a kiürült amforákban, így csak találgathatjuk, mekkorák is valójában. Nos, a legnagyobb példány 1.5 méter hosszú. A körülöttük kecsesen táncoló tűzhalakkal csak messziről érdemes barátkozni, tüskéjük mérgező anyagot termel. RÁJÁK A Tropicariumban 40 ezer liter vízben élnek az "angyalarcú" ráják. Úgy hozták létre a rájamedencét, hogy az a gyermekek számára a legmegfelelőbb legyen. Van, aki a kis alagútba bújva szemléli az előtte, fölötte elúszó halakat, van aki könyékig vízbe nyúlva próbálja megérinteni, megsimítani őket. Az egyik legkedveltebb program a rája etetés. Ilyenkor a látogatók saját maguk táplálhatják az előre elkészített kagylókkal, rákokkal ezeket a szelíd és mindig éhes jószágokat. Ebben a medencében a rájákon kívül közeli rokonaik, a gitárhalak is láthatók. Továbbá itt fejlődnek a cápa medencébe szánt nagytestű halak fiatal egyedei, a denevérhalak, a fűrészes sügérek, és a Napóleon halak is. CÁPÁK Az 1,4 millió literes nagy medence 13 méter hosszú látványalagúttal és két, egyenként 9 x 4 méteres áttekintő üveggel ad otthont öt cápának. A Tropikáriumban három fajt mutatunk be, mindkettő főként a tengerparti részeken, korallszirtek között él, de hajlamosak több ezer kilométert vándorolni, a meleg, trópusi, szubtrópusi vizeket lakja. A látványalagútban közvetlenül a látogatók feje felett úsznak át a közel 2.5 méteres hatalmas állatok és az őket körülvevő halraj, melyet íjhalak, durbicsok, színes tengeri halak. Alkotnak. CÁPAETETÉS A Tropicarium szakképzett és búvárvizsgával rendelkező állatgondozói hetente merülnek le a közel 1.4 millió literes, 4 m mélységű, kb. 21-23 C fokos sós vízbe. Merülésük során kézből etetik az állatokat és tisztítják a medencét. A gondozók kb. 12-15 kg tengeri halat adnak alkalmanként a ragadozóknak. Hetente egyszer víz alól, táplálják őket, de ennek ellenére éjszakánként ösztönszerűen vadásznak és el-elkapnak egy-két kisebb halat az óriási akváriumban. A merülés minden csütörtökön 3-4 óra között történik, néhány különleges esettől eltekintve. | |
 |
|  |  |  | Üdvözöljük új honlapunkon. Bízunk benne, hogy itt még könnyebben megtalálja a Csodák Világa Budapesten kirándulással kapcsolatos fontos tudnivalókat, érdekes információkat. |
| |